Bahlava

Írta: Memi hétfő, szeptember 05, 2011
A bahlava jellemzően a közel-keleti és balkáni konyhák kedvelt édessége, rétestészta alapú, melyet olajos magvakkal (pisztácia, dió, mogyoró, török mogyoró, mandula) töltenek és különféle sziruppal ízesítenek.

Görögországi nyaralásunk alkalmával volt szerencsém megkóstolni ezt a finomságot és annyit biztosan állíthatok, hogy ahányszor elcsábultam, minden esetben egy kicsit más íze volt, sőt még a formájuk is eltérő volt. Így tehát a bahlava elkészítésekor semmiképp sem az "eredeti" recept reprodukálása volt a célom, hiszen mindegyik egy kicsit más, hanem azt az ízt kerestem, ami nekünk a legjobban ízlett :-)

BAHLAVA 16 db (egészségesebb összetevők)

6 db réteslap (teljes kiőrlésű)
10 dkg olvadt vaj (ghí)
töltelék:
15 dkg darált török mogyoró
15 dkg darált mandula
10 dkg méz (jó minőségű, termelői)
5 dkg cukor (nád, nyírfa, vagy sztívia)
1 teáskanál őrölt fahéj
szirup:
10 dkg méz (jó minőségű, termelői)
1 dl víz
5 szem szegfűszeg
1/4 citrom leve
1-2 evőkanál rózsavíz -opcionális, ízlés szerint

1. ha fagyasztott réteslappal dolgozunk, vegyük ki a hűtőből
2. készítsük el a szirupot úgy, hogy a mézet keverjük össze a vízzel, adjuk hozzá a szegfűszeget és a citrom levét, majd forraljuk fel
3. ha felforrt a szirup, még 4-5 percig főzzük, vegyük ki a szegfűszeget, várjunk amíg kissé lehűl és ekkor keverjük hozzá a rózsavizet, majd tegyük hűtőbe a keveréket
4. készítsük el a tölteléket úgy, hogy a darált mandulát és mogyorót keverjük össze a cukorral és a fahéjjal, majd adjuk hozzá a mézet és alaposan keverjük össze (száraz, darabos lesz, de nem kell hozzá több méz)
5. olvadt vajjal kenjük ki a tepsit, vagy a hőálló tálat, tegyünk le 2 (ha kell, méretre vágott) réteslapot, kenjük meg alaposan olvadt vajjal, majd ismét 2 lapot tegyünk le, kenjük meg vajjal, ismét 2 lap, vajjal megkenve (tehát összesen 6 lap), erre kerül egyenletesen elosztva a töltelék fele, majd ismételjük 2 laponként vajjal megkenve a réteslap lerakását ismét 6 lapig, amikor leterítjük a maradék tölteléket és lerakjuk a megmaradt 6 lapot (2 laponként vajjal megkenve)
6. a legfelső lapot is kenjük meg vajjal, majd még sütés előtt szeljük fel a süteményt a kívánt méretre és alakzatban (lehet háromszög, kocka, téglalap)
7. gyújtsuk be a sütőt 180 fokra (gázsütőnél 4-es fokozat) és 20-25 perc alatt süssük aranybarnára a süteményt
8. a sütőből kivett, még forró süteményt locsoljuk meg a hideg sziruppal úgy, hogy a vágott élekbe kanalazzuk egyenletesen a szirupot, várjuk meg, amíg felszívódik, majd langyosan és hidegen is tálalhatjuk




Praktikák:
- lehet készíteni dióval, pisztáciával is
- az általam kedvelt réteslap 2x3 lapos, azt osztottam el laponként 3 egyenlő részre, így összesen 18 lapos lett a sütemény, melybe 6 laponként (tehát összesen két sor) töltelék került, így a 20x25-ös tepsibe tökéletesen beleillett és 16 szelet lett
- ennél a süteménynél érdemes egy kis számolással kezdeni és a rendelkezésre álló sütő-alkalmatossághoz igazítani (akár egy kis puzzle-ozással is) a réteslapok méretét

Itt is mi szorgoskodunk: